Képviselőjelöltjeink:
Belépés
Feliratkozás a hírlevélre
Keresés az oldalon
| Lamperth a legaktívabb |
|
|
|
| 2010. július 28. szerda, 09:15 | |
Sokféle kimutatás készül a Parlamentbe került politikusokkal kapcsolatban. Ezek közül számos – és az embereket ez érdekli legjobban – azt taglalja, hogy ki, mennyiért vállal áldozatot a választókért, illetve ki, milyen és hány bizottságban, vagy egyéb csoportban vállal feladatot, hogy előre mozdítsa az ország szekerét. Ez esetben azt vizsgálták meg, hogy melyik politikus, mennyire volt aktív az elmúlt hónapokban.
Az ország házában a képviselői munkát több módon is mérlegre lehet helyezni. Ennek egyik módja, hogy melyik képviselő, hányszor szólal fel(sokszor inkább: meg), és mennyi időt beszél? Ahogy várható volt, az újólag bekerült pártok nagyon aktív szerepet vállaltak az új törvényhozásba, hiszen ők korábban nem tudtak élni a megszólalás lehetőségével. Ahhoz sem kellett jóstehetség, hogy előre lássuk: Orbán Viktor most már bent lesz az ülésteremben, és ha már ott lesz, akkor beszélni is fog, ráadásul – pozíciójából adódóan – nem is keveset.
A felmérés alapján Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő volt eleddig a legbeszédesebb az Országgyűlésben, és ő is szólalt fel a legtöbbször, 102 alkalommal, 8 óra 57 percet beszélt. A következő, 91 felszólalással Schiffer András – LMP, majd 58 megszólalással Novák Előd – Jobbik következik. Az időeredmények alapján a sorrend: Gaudi-Nagy után öt perc híján hét órával a második Schiffer András, a harmadik több mint négy és negyed órányi beszéddel Novák Előd, a Jobbik alelnöke. A legaktívabb szocialista Lamperth Mónika volt, aki 44-szer szólalt fel és 2 óra 39 percet beszélt. A frakcióvezetők sorrendje: Schiffer András – LMP,Vona Gábor – Jobbik, Lázár János – Fidesz, Harrach Péter – KDNP, Mesterházy Attila – MSZP. Orbán Viktor miniszterelnökként hat alkalommal szólalt fel és közel három órát beszélt az Országgyűlésben. |















