|
„Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel” – évzáró a Rákócziban… |
|
|
|
       
|
2010. június 19. szombat, 10:55 |
Miközben a kisdiákok – nagyjából – szeptember óta várták a június közepét, a felnőtt társadalom folyamatosan arra törekedett és törekszik, hogy a két időpont között a gondjaira bízott gyermekek a lehető legstabilabb háttérrel „éljék túl” a megpróbáltatásokat, és legyenek képesek, legalább elfogadható eredményt elérni. Az, hogy egy település önkormányzata ebben mennyire vesz részt, jellemzően a készség és képesség kérdése, vagyis hogy tudnak-e forrást teremteni, és akarnak-e egyáltalán foglalkozni a kérdéssel.

|
|
|
Eléri Magyarországot a „Kaposvári modell” |
|
|
|
       
|
2010. június 15. kedd, 19:40 |
Sokan, akik csak átutazóban járnak Kaposváron, csupán azt látják, hogy itt mindig történik valami. A megfelelően visszafogott ütemű építkezések folyamatosan lehetőséget adnak az idelátogató turistáknak, hogy megismerjék, milyen is egy épülő város. Bár azt senki sem vette észre, hogy a két évvel ezelőtti világválság valóban megállt városunk határában, ahogyan az is láthatatlan egy kívülálló számára, hogy milyen is az, amikor egy települést kézi irányítással vezérelnek. Ha valaki mégis kíváncsi erre a nem éppen kellemes állapotra, most össznépi szinten megtapasztalhatja. És hogy ki viszi el Magyarországnak, Somogyország fővárosa kétes értékű modelljét? Ki más, mint egy kaposvári képviselő: Mátrai Márta.

A figyelőnet hasábjain bukkantam egy Mátrai interjúra, aminek a szerző találóan, az: Akinek a kétharmad is kevés címet adta. És valóban, vannak telhetetlen vagy bátor, esetleg mind a két tulajdonságot birtokló emberek: Ide nekem az oroszlánt is, ahogy Zubolytól, a takácstól hallhattuk, de szerencsére, az csak mese volt. Persze a felnőttek nagy hibája, hogy nem hisznek a mesékben. Ami viszont ennél is nagyobb hiba, hogy arról viszont meg vannak győződve, hogy ők a hősök, a választók a megmentendő királylányok (ez azért kicsit durva), és minden más szereplő, minimum egy hétfejű sárkány (látszik, hogy nem néztek Süsüt), akinek legalább nyolc fejét le akarják kaszabolni, hogy végleg megsemmisítsék. Viszont minden mesében más és más a tanulság, már csak attól függően is, hogy ki olvassa. Lássuk: a Szentivánéji álomból én arra emlékszem, hogy Zuboly megkapja a maga szamárfejét, és ahogy az lenni szokott a mesében, még szamárfejjel is lehet találni olyan elvakult szerelmest, aki vazallusként követi az iszonytató rémet mindenhová…
|
       
|
2010. június 15. kedd, 04:15 |
Navracsics Tibort a közigazgatási minisztert interpellálta a Parlamentben Lamperth Mónika, kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátásáról. A Fideszes politikus szerint a korábbi szabályozás méltánytalan volt a közigazgatást fenntartó adófizetőkkel szemben – mint fogalmazott: a lusta köztisztviselőket is bebetonozta. Az MSZP demokratikus diktatúrának, az LMP pedig jogállami ellenforradalomnak minősítette a kormány elképzeléseit.

|
|
|
|
|
|
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |